Babás... :-)

Nos, ez egy babás írás lesz, csak hogy tudjátok, mire készüljetek! :-)

Rengeteg dolog történik velünk, melyek egy része természetesen itt, a blogban is megjelenik, de mindezek mellett azért tudnotok kell, hogy nagyon készülünk, fizikailag és lelkileg is, hiszen életünk egyik legnagyobb boldogsága/kihívása vár ránk, ami egyre jobban kitölti a gondolatainkat, egyre inkább beleszövődik a beszélgetéseinkbe, és érzelmileg is mind jobban központi helyet kap a mindennapokban. Ez a téma pedig a kisfiunk közelgő megszületése, megérkezése.

A hetedik hónap legvégén járunk, a 31. hétben, tehát két teljes hónapunk van még (remélhetőleg), ami egy pillanat alatt elszáll majd, ahogy a mögöttünk lévő időszak is. Ha visszagondolok, olyan mintha csak pár hét telt volna el az első felismerés óta, hiszen nemrég még ide vagy oda utaztunk, barátok érkeztek, csináltuk a kis dolgainkat mintha mi sem történt volna... de már annyira kézzelfogható, annyira közeli és valóságos az egész, hogy nem lehet csupán egy örömteli élettani történésként kezelni, hanem igenis rá kell hangolódni, rá kell érezni most már, hogy valami nagy és csodálatos dolog küszöbén állunk, és a megfelelő tisztelettel kell tekintenünk erre. 

Az ötödik-hatodik hónap tájékán éreztem először - illetve vallottam be magamnak tudatosan - hogy nemcsak a testem változik, hanem valami belül is, sőt, igenis nagyon sok folyamat zajlik belül (amiket addig így vagy úgy kezeltem, örültem, féltem, nem mindig tudtam hová tenni magam), hiszen erre a kilenc hónap felkészülésre nyilvánvalóan nemcsak a babának, hanem a szülőknek is szükségük van. Ez a változás, lelki ráhangolódás -gondolom - nem hangzik újdonságként azok számára, akik átestek már ezen, számomra azonban az első alkalommal megélni... hát mit ne mondjak, eleinte rendkívül kusza és megfoghatatlan érzelemáradatnak tűnt, melyben helyet kapott az öröm, a szeretet, a várakozás izgalma és az áldottság megnyugtató érzése, de a kétségbeesés, a félelem, az önbizalomhiány és még egy sor olyan dolog is, amelyeket napról-napra kellett kiboncolgatnom magamban (meg a Sünnel közösen, hiszen ő is ugyanígy megéli ezeket).

A nyugalom - Újév körül, 4,5 hónaposan

Szintén ekkor a "Gyógykutyával", aki közben szuperbújós lett :-)

Amikor mindenki azt hajtogatja, hogy hát "az egész életed gyökerestül meg fog változni...de majd rájössz... és ez azért milyen jó lesz", akkor azért a "milyen jó lesz" mellett a változástól való félelem is befészkeli magát az emberbe, mert persze hogy megváltozik, és örömtelien várjuk, de hogy minden..??...na ne, hát azért vannak dolgok, amik jó lenne ha megmaradnának:-)

De szerencsére, úgy érzem, ezen az aggodalmon most túlvagyunk, legalábbis az első hullámon, mert igyekeztünk átgondolni, egyeztetni, hogyan is szeretnénk mi ezt csinálni, és úgy gondolom, hogy ebben az elgondolásban nemcsak a babánk, hanem a mi (közös, vagy egyéni) igényei és elképzelései is helyet kapnak, és ez megnyugtató.

És az egyik legszebb az egészben, hogy EGYÜTT élhetjük ezt át, hogy ez valóban egy olyan közös vállalás, közös kaland és öröm, amely mindhármónk számára boldogságot, fejlődést és örömöt hoz majd! :-)

Január közepén, 5 hónaposan

A hétköznapok egyébként meglepően könnyedén és természetesen telnek, muszáj írnom erről, hiszen hálás vagyok azért, hogy ilyen problémamentesen (lekopogva) és jó érzéssel élhetem meg ezt az egészet. A terhesség minden eddigi szakaszában tulajdonképpen azt csináltam amit akartam, egyáltalán semmilyen korlátozást vagy "hátrányt" nem éreztem, és ezért nagyon hálás vagyok (főleg a babánknak, de a testemnek is)! 

Boracay-i kép, januárban - csakis együtt jó :-)

Ugyanúgy utaztunk, földön-vízen-levegőben, ugyanúgy élveztem a testmozgást, szinte semmilyen rosszullétet vagy terhességi tünetet nem tapasztaltam (amelyekből akad bőven, sok könyv vagy fórum szinte csak ezekről szól sajnos), és ez most a napokban is így van, pedig itt a harmadik trimeszterben már szinte mindent, tetőtől-talpig a terhességre szoktak fogni. Tény, hogy az összenyomott kis gyomrommal mostanában már vannak gondjaim (az a piszok gyomor- és nyelőcsőégés, meg a reflux), de ha csak ennyi lesz, még mindig én vagyok/leszek az egyik legszerencsésebb várandós nő! :-)

Rituális pihengetési program

Hála a még mindig rendszeres testmozgásnak és a sok finomságnak amiket eszem (rengeteg gyümölcs és rost), egészen fittnek érzem magam még így a hét hónapos pocakommal is, bár a mindennapos harmincvalahány fokos hőmérséklet - a 90%-os páratartalommal kombinálva - azért most nem a kedvencem.

Apa a legjobb gyümölcsbeszerző!

De minden apró kellemetlenséget félretéve - és milyen könnyű ezeket félretenni! - a legboldogabbnak és legszerencsésebbnek érzem magam a világon!! Eleve a gondolat, hogy ez a kis Csoda minket választott, és hogy mennyire tökéletes időben történik velünk ez az egész!!:-) Hogy milyen hálásak lehetünk (és vagyunk is!), hogy ilyen szépen halad minden, hogy egészségesek vagyunk és minden úgy megy, ahogy az a NagyKönyvben meg van írva! Hogy az eddig "munka-iskola-kutyázás-háztartás-egyebek" életmód után most egy sokkal stresszmentesebb, sokkal pihentetőbb és szabadabb időszakunkat éljük, amikor szinte minden figyelmünk az Övé lehet, és teljes szívvel-lélekkel koncentrálhatunk rá! :-)

2013. február 4. - Az első arckép (5 és fél hónapos)

És hogy mi a helyzet "odabent"? :-)
Egy kis fickándozó, rugdosódó, egyre növekvő csomagot érzek, aki szereti a megnyugtató zenét, de a legjobban az apukája hangját, ezen kívül szereti ha simogatjuk, és lelkesen ugrándozik ha anya finomat eszik... és bemorcosodik, ha túl sokat pörgök vagy ha esetleg egy hirtelen zaj megijeszti. Rajtunk kívül a Makit is imádja, mert ha összebújunk és a hasamhoz ér a puha kis szőrös kutyatest, olyan boldogsághullámot érzek odabentről, hogy csak na! Rögtön izeg-mozog, olyan érzés, mintha ki akarna nyúlni a pocakomból, hogy megmarkolássza a Roró szőrét.

Igen-igen, ezt szeretjük - bár a Roró itt kicsit messze van! :-)

Ezen kívül a vizet is imádja, legalábbis nagyon jól érzi magát, ha a tengerben vagyunk - sznorizás vagy pancsolás közben azt érzem, hogy nagyon könnyű vele kapcsolódni, beszélgetni.

Vizezünk - február végi kép (6 és fél hónapos, itt nem nagyon látszik mert a víz alatt bújik éppen:-) )

Szintén ugyanekkor, a tengerben, sznori-program előtt

Ja, és az édességek! Hát ha egy kis narancsos feketecsokiról van szó, vagy esetleg egy Starbucks-os sajttortáról, hát az bármikor jöhet - ketten örülünk neki!!:-)

Zarándoklat a Sajttorták Földjére - március elején, a 7.hónap vége felé...

...és ilyenkor valószínűleg ez a vigyorgás zajlik odabent :-) (márc.4.)

Összefoglalva tehát: Boldogok vagyunk, várakozunk, készülődünk, és minden nap egy csoda!:-) Csak hasonlóan felemelő és szeretetteljes, gyönyörű időszakot kívánhatok mindenkinek, aki hasonló cipőben jár!:-)

Végezetül néhány friss kép a napokból:

A nadrágokat már a hátsó polcra pakoltam, de így nagyon kényelmes!:-)

:-)