Éjszakai merülés - a csend birodalma

Nem azért vállalkoztunk éjszakai merülésre, mert annyira bátrak lennénk, csakis azért, mert egy egészen kicsivel jobban vonzott bennünket a kaland, mint amennyire be voltunk csinálva tőle. De NAGYON be voltunk. 

Hogy megbántuk-e?? Már alig várjuk a következőt :-)

Először is azt kell tudni az éjszakai merülésről, hogy ez "kalandmerülésnek" számÍt, kvázi egyfajta továbbképzés is alapfokú búvárok számára. Nem árt, ha előtte átbeszéljük a vÍz alatti navigáció alapjait és kipróbálgatjuk a világÍtóeszközöket, illetve megegyezünk azokban a kéz- és egyéb jelzési módokban, melyeket ebben az esetben is biztonsággal tudunk használni - de más, különleges előképzettség nem kell hozzá.

A mélybe vezető út :-)

De miért is jó ez (nekünk)? Mi is sokszor feltettük a kérdést, higgyétek el. Az a tény, hogy az ember éjjel beússzon a töksötét tengerbe, amely fekete olajként nyaldossa azt a pár utolsó vaslépcsőt, ami még a "mi világunkhoz" tartozik, ráadásul alámerüljön ebbe a végtelenül misztikus és néma világba - elsőre nem a legfelemelőbb gondolatok, még akkor sem, ha minden idegszálunkat összerendezve kizárunk minden, eddig valaha látott cápás, óriáspolipos, tengeri kÍgyós, szörnyes és vÍzihullás moziélményt. 
Nos, még ezek után is marad valami. Egy kis borzongás az ismeretlentől, a félelem hogy nehogy egyedül maradjunk a sötétben, és az a furcsa érzés, hogy ki tudja milyen szempárok figyelnek majd a búvárlámpánk által bevilágÍtott (és be nem világÍtott) sziklahasadékokból. Ja, és persze a természetes vizekben elmaradhatatlan "hozzám ne érjen / nekem ne jöjjön valami" gondolat örök motoszkálása is ott van, azt hiszem közületek is sokan ismerik ezt - hát annyit elmondhatok, hogy ez az érzés az éjszakai tengert látva sem jobb. Sőt.

Vidám készülődés - és az a bizonyos zabszem

"Tényleg azt akarod mondani, hogy erre a kis vacakra leszek utalva ott lent?"

 

Néhány fotó a beöltözésről:

Minden kész, most már eléggé biztos, hogy megyünk! :-)

Akkor kezdtem megnyugodni, amikor a saját szememmel láttam, hogy a lámpáink fényereje egyáltalán nem is csekély, és viszonylag jól be tudjuk világÍtani a magunk körüli/előtti teret. Sőt, ahogy beleereszkedtünk a vÍzbe - ami nyugodt és mozdulatlan volt -, szinte kellemesnek éreztem a sötétséget, és valamilyen végtelenül békés érzés szállt meg. Attól kezdve csupán kÍváncsi voltam és izgultam, de a félelem elszállt.

Még azok a gyerekkori élményeim is eszembe jutottak, amikor valami ismerős ismerőse jóvoltából este zárás után is bent maradhattam a strandon, és egyik kivilágÍtott medencéből a másikba rohangáltam a sötétben (voltam vagy tÍzéves), és hogy mennyire élveztem akkor is - amit most is felismertem -, hogy a sötétség és a vÍz hangjai, hullámzása mennyire tökéletes nyugalmat tudnak kelteni bennem. 
Alámerültünk.

Ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk, érdekes módon mind jobban és otthonosabban éreztem magam, már nem is bántam a sötétséget. A lámpáink biztonságot adó fénye hol egymáshoz közelebb, hol távolabb pásztázta a mélybe omló sziklafalat, ahogy haladtunk. Gyönyörű volt minden. Ilyenkor is rengeteg a szÍn. Bár a nappali tarkabarka halacskák nagyrésze ilyenkor nem látható, helyettük vannak mindenféle más lények - kicsit furcsábbak, kicsit szörnyesebbek, kicsit még különlegesebbek. Láttunk gyönyörű kis rákokat, érintésre zöldesen világÍtó növényeket, csillogó planktonfelhőket, barátságtalan sziklahalakat, murénákat és még sok másféle teremtményt, ki tudja mik is voltak pontosan.
(Sajnos saját fényképek most nem készültek, ezért a biztosan beazonosÍtott fajok közül kikerestem pár képet a netről.)

Porcelánrákocska

Egy dÍszes tűzhal-fajta (oscillated lionfish)

Purple sea plume (nem tudom lefordÍtani, de világÍt!! gyönyörű:-) )

Sea pen (tengeri "toll") - hatalmas mezőket láttunk ezekből

Sziklahal (Scorpionfish) - veszélyes, harapós jószágok, nem kell piszkálni őket és kész

Óriáskagyló (fluted giant clam), érintésre zárul, de nyitott állapotban látszik a szépséges belső része

Egy szó mint száz, hihetetlen élmény volt. Egyáltalán nem történt semmi ijesztő, váratlan vagy veszélyes - minden nyugodt, mélyen békés és varázslatos volt, szinte pihentető. A tájékozódás nem jelentett gondot, és egymást is mindig szem előtt tartottuk. Több irányba is elkószáltunk a Fal mentén, különböző mélységekben nézelődtünk, nem volt semmi kapkodás vagy semmi sietség. Nagyjából 50 percet töltöttünk el lent, de most (is) hihetetlen hamar eltelt ez az idő. Ahogy felbukkantunk újra a már ismerős lépcsőknél, olyan volt, mintha egy álomból ébredtem volna. Ha becsukom a szemem és elcsendesÍtem magam, most is érzem ezt a nyugalmat. Csodálatos volt.
Csak hálát tudok adni ezekért az élményekért.