2013. december 8., vasárnap

Először a tengerben

Korábban el sem tudtam képzelni, hogy ha a tenger mellett laknék, ne menjek úszni minden nap, vagy legalább minden héten többször - de valahogy elszaladt az idő, a hetek és a hónapok, és azt vettük észre, hogy legalább 8 hónapja nem láttuk azt a bizonyos fehér homokot. (Persze a búvárkodás most nem számÍt, az teljesen másféle program!:-) )

A kiszemelt helyszÍn, egyben az egyik kedvencünk: Isla JardÍn del Mar (http://www.youtube.com/watch?v=wT-DMdJBQfE), az ún. Gumasa beach egyik leghosszabb fehér parttal büszkélkedő strandja.

Mióta el akartunk már menni!! - megmutatni Malunak a vizet, kicsit pancsolni és a szó legklasszikusabb értelmében "strandolni" egyet! Mindig halogattuk, hogy majd a jövő héten, meg hogy most esni fog... de tegnap végre elszántuk magunkat és elindultunk. Nem is értettük utólag, mit kellett ezen ennyit rágódnunk. Gyönyörű volt minden, a vÍz, a napfény és persze Malu, aki az első vizes meglepetés után (kicsit hűvösebb volt, mint amit a kis kádjában megszokott) már úgy tűnt, egészen élvezi is a tengert!! :-))

Glan térsége, Gumasa beach, Isla JardÍn del Mar
Érkezés - a háttérben valaki már nagyon a vÍzben van :-)
"Mi van azzal a bottal? Eldobja valaki?"
Az ezerszer ismétlődő jelenet :-)
"Na, készen állunk?"
Bátor Tengeri Sünök
Kismackó a vÍzben!!:-)
Az első pár percben volt egy kis tiltakozás, pedig nekünk hihetetlenül melegnek tűnt a vÍz - hát a Malunak nem annyira, de lehet, hogy csak nagyon fel volt hevülve ő is. Azután amikor játszani kezdtünk, már kicsit pacsált, és időről-időre belefeledkezett a végtelen csillogás bámulásába. Azt hiszem, nagyon bele fog ebbe jönni.

Íme még néhány közös fotó:





Maki megunhatatlanul úszkált az eldobott botjai után, régen volt a vÍzben ő is, ezen a parton pedig még soha (még nem kaptunk eddig engedélyt itt a kutyázásra). Fáradhatatlan volt, láthatóan csodajól érezte magát, és rendkÍvül jól viselkedett - ezzel biztosÍtotta magának, hogy legközelebb is szÍvesen látott vendég lesz :-)

Otthon érezte magát rendesen...
"Mi lesz mááár?? Jöttök vagy nem?"
Iszonyú meleg volt, Malut csak 5-10 percre mertük kivinni a napra, kb. ezres fényvédős krémmel, de még a Makit is be kellett parancsolni az árnyékba egy idő után. 



A parton játszható babás játékok közül megemlÍteném a legnépszerűbbeket: homoktúrás és -evés, szárazlevélpiszkálás, botocskával csapkodás és felfújható labda eldobálása. Egy szó mint száz, még ma is találtam a gyerekruhákban homokot. És ez még csak a kezdet, nem??!



Folyt.köv. nemsokára, mert úgy érzem, ez a babás fürdőzés menni fog! Talán már kapnia kéne egy búvárszemüveget karácsonyra?? :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése