2012. szeptember 17., hétfő

Apály-élmény és egy kis medence :-)

Lemlunay már nem lesz újdonság számotokra, már többször mutattam képeket és írtam is róla, hogy mennyire szeretjük ezt a helyet, ezért csak egy kis megjegyzés:

Az utóbbi hetekben többször is voltunk itt újra, és képzeljétek, hogy legutóbb, azaz tegnap akkora apály volt, amikor megérkeztünk, hogy ilyet még soha nem láttam!! Persze megint nem tudtuk rendesen kiszámolni, hogy apály lesz-e vagy dagály, úgyhogy hatalmas meglepetésben volt részünk! Az egész korallzátony szárazra került, a sok színes korall, szivacs és mindenfajta kis lény a szemünk láttára terült el, a halak, rákok és egyéb állatkák pedig a kisebb tavakban megrekedve várták, hogy újra "tető" legyen a fejük felett.

Órákig bolyongtunk ebben a labirintusban, vigyázva minden lépésünkre...a Maki persze imádta, egyfolytában a rákokat kergette fel a sziklákra, egyszer még a sziklafalra is felugrott az egyik után, szinte rossz volt nézni:-)

Amikor megérkeztünk, még volt egy kis víz, de az is eltűnt később
Olyan volt az egész élmény, mintha egy másik bolygón jártunk volna, minden - amit máskor a víz alatt láttunk - ott volt előttünk színesen, gyönyörűen, nedvesen a nemrég visszahúzódott víztől. Puszta kézzel tudtuk megfogni a halakat, persze csak rövid tanulmányozás céljából, és olyan lényeket is láttunk, amikről nem is igazán tudnám megmondani, hogy mifélék, mert mintha egy teljesen más világból érkeztek volna. Gyönyörű élmény volt!

Itt húztuk meg magunkat a felfedezés után
A Maki a kedvenc gyíkjai nyomában...

És még egy kis újdonság: itt Lemlunay-ban van egy medence a sziklafal tetején az étterem mellett, ami eddig kevésbé keltette fel az érdeklődésemet - "kit érdekel amikor itt a tenger" -, de tegnap úgy döntöttünk hogy kipróbáljuk, és igazán nem bántuk meg: a kezdeti "kacsaúsztató" előítéletem egy pillanat alatt eltűnt, ahogy rájöttem hogy ez egy rendes, nagy, mély medence, ahonnan az egész öblöt belátni!:- )

Íme még néhány kép tegnapról:

Hát ilyen ez... :-)
Azért a szélén nem vagyok annyira bátor :-)

Két kék között
Hát ezek mi vagyunk, már jól elfáradva a nap végén :-)

És nézzétek hát ez ki? :-) elégedett és szép! ...és erre jön!

A lényeg, hogy ismét nem csalódtunk... Imádok ide visszajönni bármikor!!! És a medence egyszerűen szuper, nem is bánnám ha máskor is lenne alkalmam, hogy a vízben lebegve figyelgessem a távoli partokat, a sötétkék mélységet alattunk, és a fel-felbukkanó halakat! Ezt ki kell próbálnotok!:-)

1 megjegyzés:

  1. Hát,Életem! Az a medence nagyon messze van a "kacsaúsztatótól" :) Wooow...csudajó :)

    VálaszTörlés