2013. augusztus 25., vasárnap

MegÚSZTUK Manilát...

...méghozzá szó szerint. De ezt az elején még nagyon nem tudtuk.

A lényeg, hogy pár hete már terveztük a nagyon is szükséges manilai utazást, ugyanis Malut fel kellett vinni bemutatni a tiszteletbeli magyar konzulátusra, hogy bizonyÍtsuk létezését, és ezáltal továbbléphessünk az otthoni anyakönyveztetése és útlevelének megszerzése ügyében.
Tehát menni kellett, nem tudtuk ezt kikerülni - bár enyhe kifejezés, hogy izgultunk, milyen lesz az utazás hármasban. Közületek is biztosan vannak jónéhányak, akiknek utazását "megkeserÍtette" a fedélzeten tartózkodó baba hangoskodása... hát, elképzeltem, milyen lesz a "másik oldalról" megélni ezt a dolgot, és csak reménykedni tudtam, hogy a lehető legsimábban megy majd minden, és Malu imádni fogja az egészet.

Indulás otthonról

Nagyon készültünk - kajás üvegei, elkészÍtett és behűtött tejcsik, tálka a forró vÍznek amit majd itt-ott tudunk kérni melegÍteni, pelusok, plédek, sapka, vÍz, cumi, egyebek. Egy nagy hátizsáknyi túlélőcsomag babáknak. Aztán hétfőn (augusztus 19.) kezdődött a Kaland. Taxi, reptér, átvilágÍtások, várakozás... a szokásos.




Fél óra késéssel el is indultunk. Be voltunk tojva, hogy mi lesz felszálláskor, mert hát ha a nyomáskülönbségtől feszÍt majd a füle, akkor mi is legyen... de végignevetgélte az egészet, közben itatgattuk hogy nyeljen és ezáltal egyenlÍtsen, és meg kell hogy mondjam, szuperul sikerült az egész, mindenki jókedvűen és könnyedén vette a reggeli akadályokat :-))




A Gensan-Manila távolság 2 órás repülőutat jelent, de most sokkal rövidebbnek tűnt az egész. Kis etetés, pelenkázás, játék, és Malu szépen el is szunyókált...tökéletesen ment minden. Egy szavunk sem lehetett rá :-)


Már érkezéskor látszott azonban, hogy Manilában nem túl fényes a helyzet: olyan sötét és borús volt az ég, és már akkor esett az eső, hogy valahogy az egész nem Ígérkezett nagyon jónak, főleg tájfunszezonban :-(

Érkezés Manilába

Kis pihi és etetés a Yellow Cab-ben
És folytatódott a hajcihő...bőrönd, kis etetés, taxi, satöbbi. És közben csak esett és esett. De ezt az esőt ne úgy képzeljétek el, mint otthon! Ez olyan, mintha minimum a zuhany, de inkább egy vÍzesés alatt állna az ember: 1-2 másodperc alatt már csuromvizes vagy, nehéz rajtad a ruha. A legjobb viszont ebben (is), hogy még ilyenkor sincs hideg, hiába vagy vizes, nem fogsz megfázni az tuti, van legalább 28-30 fok.



A szállásunk szuper volt, egy, már ismerős szállodában szálltunk meg, csak egy sokkal nagyobb - többhelyiséges - lakrészünk volt, ami azért volt praktikus, mert Malu elaltatása után nem kellett lábujjhegyen járnunk egész este, hanem mindenki tudott külön pihenni.

Érkezés - One Pacific Palace
Szóval minden tökéletes volt, a hivatalos ügyeket is elintéztük, a java viszont csak másnap kezdődött!
Megérkezett a tájfun, de úgy igazán. Már előző este is gyanús volt a dolog, és iszonyú vihar volt éjszaka is. Többször felébredtünk a toronyházak között lassan elhaló, robbantás-szerű mennydörgő hangokra, a hideg kiráz tőle még most is, ha rágondolok, hihetetlenül hangos volt.
Másnap folytatódott a vihar, és kezdett behalni a város is. Az utcákon már szinte senki nem járt, csak pár elkeseredett valahová igyekvő a bokáig érő vÍzben. 

http://hvg.hu/vilag/20130820_Megbenult_az_aradasoktol_Manila

http://www.origo.hu/nagyvilag/20130819-viz-ala-kerult-manila-a-fulop-szigetek-fovarosa-nincs-felkeszulve-a-heves-esokre.html

Egész délelőtt azt próbáltuk 100%-ra megtudni, hogy megy-e a járatunk, és mivel mindenhol (honlap, ügyfélszolgálat, hÍrek) pozitÍv választ kaptunk, összepakoltunk és kiverekedtük magunkat a reptérre (alig volt taxi aki hajlandó volt kivinni minket, mivel a törölt járatok miatt már nem volt a városba befelé tartó utas).

Mire átszenvedtük magunkat a felbolydult reptéren és odaértünk a pulthoz hogy becsekkoljunk, tájékoztattak minket, hogy hát az MÉGSEM úgy van ám és szorri szorri nagyon sajnálják. De semmi gond, mert dÍjtalanul átfoglalhatjuk a jegyeinket a D-akárhányas kapunál, ahol csak a többi háromezer utas áll sorban, akiknek szintén törölték a járatát.
Közben a szobánkat, ahonnan eljöttünk, kiadták, nem tudták nekünk tartani, és a legtöbb hotelben teljes volt a foglaltság.
Ezek alapján nem volt nagyon rózsás a helyzet, de mire rendbe tettem és megetettem a Mackót (ismét a Yellow Cab-ben), addigra a Süni intézkedett és végigtelefonált mindenkit, Így lett szállás és új foglalások is, csütörtökre.




Na akkor gyerünk, vissza a városba! Új hotel, berendezkedés, Malu kivan és fáradt, de semmi hiszti. Még mindig ő a legszuperebb.

Hotel 2. - várunk a szobára
És innentől kezdve valahogy még inkább rendben volt minden. Tudomásul vettük, hogy kaptunk 2 nap "kényszerpihenőt", amit tulajdonképpen még jól is eltölthetünk, és hogy nem olyan rossz dolog ez, Manilában ragadni. A város kereskedelmi és alapvető élete nagyon is működött, a boltok, éttermek nyitva voltak - és valójában mindent meg lehetett oldani.
Malu nagyon jól elműködött, nem akadályozott minket semmiben, és mindig találtunk neki egy csendes zugot ahol rendesen tudott aludni. A következő két napot tehát mi is pihenéssel töltöttük, és még nézelődni is el tudtunk menni együtt jópár órára (szerdán, amikor már kissé rendeződni látszott az időjárás).








Hát igen, a fenti képek kicsit rácáfolnak a hÍrekben látottakra-hallottakra. Tény, hogy voltak a városnak szörnyű állapotban lévő részei, de egészében véve ez egy ugyanolyan esemény volt "csak", amiből a Manila évente jó sokat kap, és a forgatókönyv mindig ugyanez. Sajnos minden iszonyúan le van itt betonozva, szinte semmi zöld, a csatornázás viszont elavult és nem bÍrja, és ráadásul annyira de annyira sűrűn betelepülnek az emberek minden kis szabad részbe, hogy egyszerűen nem talál utat a vÍz kifelé. Emellett sajnos vannak a városnak olyan kerületei, amelyek a tengerszint alatt fekszenek - na, ezeknek ilyenkor már előre befellegzett.

Malu kimondottan élvezett minden kimozdulást, rettenetesen érdekelte minden új szÍn és szag és zaj és kép, de legfőképpen az emberek. Már a repülőn teljesen el volt ájulva a rengeteg embertől, alig tudta levenni a szemét róluk, és azután Manilában is láthatott "párat". Minden este nagykádban fürödtünk együtt, amit szintén imád, mert jókat lehet pacsálni és rugdalózni, és persze mindezek mellett nagyokat evett és aludt. Hát igen, ez a katasztrófaturista baba élete! :-))





Csütörtökön már minden visszaállt a normál kerékvágásba, és mi is hazaindultunk, úgyhogy következett minden taxis és reptéri rutin, visszafelé. A reptéren már minden rendben volt, tudtuk hogy most már hazamegyünk, és láttuk azt is, hogy a Mackó rendben lesz, jól bÍrja :-)






A beszállókapunál azért már egy kis rosszalkodásnak is volt helye:


A repülés az odafelé úthoz hasonlóan békésen telt, az etetéseket gondosan a fel- és leszállásokhoz igazÍtottuk, Így az sokkal fontosabb volt, és Malunak fel sem tűnt hogy megérkeztünk.







Egy kicsivel később már senki nem volt annyira virgonc:






Ismét késésben voltunk, úgyhogy igyekeztek behozni a lemaradást...ennek köszönhetően nagyon hamar hazaértünk, és ereszkedéskor megpillantottuk a már ismerős tájat. Nagyon szép, tiszta idő volt - hiába, itt, az ország déli részén azért sokkal szerencsésebb az időjárás, mi a Manila környéki tájfunokból általában csak egy kis esőt érzünk.



A Mount Matutum csúcsa... Gensan már nagyon közel van :-)
És Íme, General Santos, újra itthon

Ez volt tehát az első nagy babás utazásunk, és sokkal de sokkal könnyedebbre sikerült, minden váratlan fordulat ellenére, mint eredetileg remélni mertem. 
Magabiztosságot és némi rutint adott a hasonló helyzetekre, és még több bizalmat Malu felé, mert tudom, hogy bármilyen kicsi is, igenis számÍthatunk rá, és ha mi igyekszünk minden körülmények között kielégÍteni az igényeit, akkor ő sem hagy minket cserben:-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése