Készülődés a Kalandra

Hihetetlen volt sokáig, de igen, ez az egész velünk fog történni... Miután olyan sokszor beszélgettünk és álmodoztunk róla, hogy egy gyönyörű helyen szeretnénk élni, ahol persze mindenképpen van tenger (!!) és soha nem kell fázni, és minden nap közelebb vagyunk a természethez... ez egyszer csak elkezdett valóra válni, és tudtam, amit most is tudok, hogy ez csak a kezdet:-)

Nem tudom leírni, mit éreztünk, amikor a Süni megkapta ezt a munkát, ami csupa izgalmat jelentett: utazást, rengeteg lehetőséget, egy álom megvalósulását, kölcsönös támogatást, helytállást egy másik kultúrában, újdonságot; amikről tudtuk, hogy csakis Együtt szeretnénk megélni. Annyira ügyesen és céltudatosan és kiegyensúlyozottan állt helyt Németországban, hogy a mai napig csodálom ezért.

És beindult minden: szervezés és felkészülés, ügyes-bajos dolgaink intézése, stb. Kiadtuk az Otthonunkat jelentő lakást, és ahogy pakoltuk ki a dolgainkat és gondoltunk egyre többet az Új otthonra, úgy folyt át az energiánk egy másik helyre, bár még elég bizonytalanul. Felmondtam a munkámat, ami eddigi életem eddigi legjobbja volt, és én is meglepődtem, hogy milyen gyorsan mentek a dolgok.  Így utólag elég egyszerűnek tűnik az egész, hiszen már mögöttünk van, de amikor nap mint nap meg kellett szervezni mindent, azt is amire még nem gondoltunk, akkor azt hiszem, elég könnyű volt elveszni a részletek apró materiális buktatóiban, és szinte észre sem vettük, hogyan jutottunk oda, hogy a Süni elindult május 31-én, felszerelkezve a hatalmas hátizsákjával és a világot bejárt bőröndjével, mi pedig a Makival maradtunk a félig kiürített lakásban, az államvizsgára készülve.

Nem tudtuk, hogy hol fogunk lakni, vagy hogy pontosan mi fog várni ránk "a másik oldalon".

Sokáig nem fogtam fel hogy akkor most mi is van tulajdonképpen, persze az agyammal tudtam, de hosszú ideig egyszerűen nem tudtam belülről érezni, érzékelni, hogy nemsokára mi is indulunk.

De az utolsó 10 nap a Csibuéknál, együtt, az valami szenzációs volt!:-) Annyira köszönöm, és úgy örülök, hogy ezt így szerveztük!! Hálás vagyok Nektek és az Életünknek, mert az utolsó napokban - úgy érzem - sikerült magamra találnom, egyensúlyba kerülnöm (amellett hogy egyre jobban izgultam persze), tudatosítani és át is érezni, hogy a már gyerekkoromban megálmodott dolgok bizony itt vannak előttünk, csak arra várnak hogy nyúljak értük, és hogy igen, ezt akartuk, és most tessék, ennél csodálatosabb szinte nem is lehetne, és ennek örülni lehet és örülni kell, és egyszerűen nincs min aggódni!!:-) Belevágunk, a Süni már előttünk van és vár ránk, és annyira hiányzik!!

Részletekbe nem bocsátkoznék, a lényeg, hogy hogy 2012.június 25-én hétfőn, egy sikeres államvizsga után kint voltunk Atival a Liszt Ferenc reptéren, bőröndöstül, kutyaboxostul, felszerelve mindennel: útlevelek, papírok és engedélyek (Makinak), és persze egy jó adag várakozással, hogy akkor most mi lesz:-)

És annyira csodálatos volt, hogy ott voltak Anyáék, nem kevésbé becsinálva mint én, jaj nagyon hiányoztok ám, és Ati, és Csibu mindvégig velem volt (imádunk!!), és eljött Ági, Zsófi és Karesz, és a kutyák, és erről nem is tudtam mert meglepetés volt és annyira örültem neki!!! :-)

Indulás előtt 1.

Szóval csak annyit tudok mondani erről, hogy köszönöm a támogatásotokat és a biztatást és hogy eljöttetek, mert nagyon-nagyon jó érzés volt hogy ott vagytok és szerettek minket és hogy nem egyedül kell hallgatnom ahogy kiugrik a szívem a repülőtéren, hanem hogy Ti is ott vagytok velünk, KÖSZÖNÖM!!

És köszönjük a képeket!!:-)

Indulás előtt 2.

Szegény Makesz már jó ideje érezte, hogy valami nagy dolog készülődik, mi is állandóan izgatottan pakolásztunk, ő kapott egy kutyaszállító ketrecet (ami sokak szerint kutya Hilton, mert egyszerűen HATALMAS), és különben is hová lett az ő Apukája, aki mindig vele van, szóval mi is ez az egész felhajtás?!

Azért az utolsó napok a falkájában (mert a Maja a "világ legklasszabb kutyája" és mindig vele akar lenni és olyan akar lenni mint Ő), és hogy a reptéren még el tudott búcsúzni a kutyabarátaitól, kicsit helyretették a lelkét, de azért tisztán látszott rajta az aggódás...

A tekintete mindent elárul

De azért a lányok előtt mégsem lehet szégyenben maradni, úgyhogy végül nagyon felnőttesen állt a dolgok elébe! Nagyon büszke voltam rá!!:-)

Többen kérdezték a reptéren, hogy valami kutyakiállításra utaznak-e a kutyák...

Hamar elment az idő, és nehéz volt búcsúzkodni, úgyhogy a papírok elintézése és a túlsúly (30 kg lett a bőrönd, plusz a Maki) kifizetése után átadtam a szemem fénye kutyát a reptéri embereknek, akik tényleg nagyon kedvesek voltak, én pedig megölelgettem mindenkit, és elindultam...

És ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy lezárult mögöttem valami, és nyílni kezd valami új, ami viszont annyira homályos, hogy pont csak a következő lépést lehet csak látni... Tudtam, hogy igen, ez valami nagyon új, és jaj miért nincs itt a Süni, mert vele olyan könnyű együtt, és arra gondoltam, hogy soha nem volt még olyan repülőjegyem, ami csak egy irányba szól... :-)