Manila

A Budapest-Amszterdam-Manila útvonalon repültem, ami kicsit kerülőnek tűnhet és tényleg az is, de a Makival így volt a legjobb, mivel Amszterdamban a KLM-nek van egy Pet Hotel nevű szolgáltatása, ami azt jelenti, hogy amíg az átszállásnál várni kell, ők ellátják a szintén várakozó állatkákat. Tehát megitatták és megsétáltatták a mi kis szőrös gyerekünket is, ami az azután következő 15 órás út előtt elég jól is jöhetett neki. Tehát azért repültem ezen az útvonalon, mert így kellett neki a legkevesebbet egyszerre ketrecben lenni.

Majd még írok az egyéb útvonalakról is, meg az árakról is, hogy segítsek hogyan lehet a legegyszerűbben idetalálni.

A Sünivel tehát Manilában találkoztunk, VÉÉÉÉGRE!!! Annyira hosszú volt az idő nélküle!! Ő ugye május 31-én indult el otthonról, én pedig június 26-án kedden érkeztem meg Manilába. Hát ilyet soha többé nem szeretnék csinálni, mert csakis együtt jó:-)

Egyébként nem volt rossz az út, sokkal hosszabbra és kényelmetlenebbre számítottam, de nagyon rendben volt minden. Amszterdamban ellenőriztettem a Maki hogylétét, és továbbinduláskor is visszaigazoltattam, hogy minden rendben, és állandóan a személyzetet zaklattam a kérdezősködésemmel, de végig az az érzésem volt, hogy profikkal van dolgom (KLM). Filmeket néztem, olvastam és aludni is sikerült egy kicsit, úgyhogy viszonylag jó állapotban érkeztem meg a Fülöp-szigetekre (hihetetlen de itt voltam!!).

A Fülöp-szigetek zászlaja

És képzeljétek, alig tettem ki a lábamat a repülőből, ott várt rám a Süni, de nem ám a várakozók között, hanem már bent a „csőben”, gyönyörűen és mosolyogva és húúú én alig hittem el de tényleg ott volt és annyira boldog voltam!!! :-) Mint kiderült bevetette a diplomataigazolványát és a rábeszélőkéjét, és nem könnyen de beengedték, úgyhogy majdnem hogy ő nyitotta ki a repülő ajtaját. :-)

Hamar megkaptuk a Makeszt is szerencsére, és - a csodaférjem előzetes közbenjárásának hála - szinte csak integetni kellett a reptéri állategészségügyi csapatnak, alig néztek rá a papírjainkra (pedig mennyit foglalatoskodtam velük!).

És amint kiléptünk a terminálból, na akkor hirtelen nekem jött valami iszonyú fülledt forróság, és hirtelen azt sem tudtam hogy hol kellene levegőt venni és hogyan, és hogy úristen mennyire meleg van (este 17.50-kor)… és hogy ez most már mindig így lesz?

Manila első pillantásra: Ninoy Aquino nemzetközi repülőtér

Szegény kis Maki is kimászott a boxából, már alig várta (mi is), és rögtön le is dobta magát az első tenyérnyi fűre, de pár nyújtózkodás és egy kis idő után azért ha csendesen is, de összeszedte magát.

Egy nagyon szép hotelben szálltunk meg a városközpontban, szinte az egyetlen parkkal szemben ahová kutyát lehet vinni (kevés a zöldterület egyébként is), úgyhogy a futtatós hely meg volt oldva szerencsére:-)

A középső barnás épület volt a szállodánk, és itt szaladgált a Maki

Szintén részlet a parkból (Ayala Triangle Gardens)

Ez tehát kedd este volt, és mi péntek reggelre terveztük hogy továbbutazunk General Santos-ba, úgyhogy volt pár napunk intézkedni meg sétálni a városban.

Manila rettenetesen zsúfolt (annyian élnek itt, mint egész Magyarországon). Ahogy mondtam, mi a városközpontban szálltunk meg, amit Makati-nak hívnak, és a tulajdonképpeni üzleti központot jelenti. 

Hatalmas kiterjedésű a város, 10 millió lakossal

Nagyon rendben van ez a környék, minden van itt; bevásárlóközpontok (a hazainál kb. 10-szer akkorák, az utak felett átívelő csöveken mennek át az emberek egyik blokkból a másikba), felhőkarcolók, éttermek, irodák, minden – a zöldterületek viszont ahogy mondtam, elenyészőek, szinte az utolsó tenyérnyi hely is le van betonozva.

Látkép a városközpontról

A forgalom egyszerűen szörnyű, Budapest ehhez képest semmi – hát Manilában aztán lehetne panaszkodni. Órákba telik amíg eljut az ember bárhová, úgyhogy tényleg érdemes meggondolni, hogy hátha gyalog a legjobb. A személyautókon kívül sok az ún. „jeepney” – ez egy nyitott kisbusz, amire 10-15 ember fér fel. Általában rengeteg színben pompázik és nincs két egyforma, de az oldalára mindig fel van festve hogy milyen útvonalon közlekedik, és elég olcsón lehet utazni. Láttam néhány „triciklit” is, ami egy motorra rászerelt fémdoboz, melynek segítségével a motoros 3-4-5 főt tud szállítani (vannak azért extrém esetek is!!)

Így néz ki egy jeepney a városban, szerintem minden szín megtalálható rajta

Ugyanez vidéken :-)

Ez pedig a tricikli, azok közül is egy jobban felszerelt darab

Általános jellegű észrevétel, hogy a közlekedési táblák csupán tájékoztató jelleggel vannak kint, mert mindenki arra megy amerre dolga van. Igen tökösnek kell lenni, ha itt valaki vezetni szeretne.

Az emberek nagyon tiszták és csinosak (átlagmagasság 150 cm :-) ), senkit nem láttam, sem férfit sem pedig nőt, aki ne lett volna kifogástalanul felöltözve. Az utcákon szinte mindig sok a járókelő, de leginkább délben van tömeg, amikor is mindenki kitódul az épületekből és megy ebédelni! Itt pontosan 12.00-kor ebédelnek, és akármi történik, ez biztosan így van, ha törik, ha szakad. Ha ezért esetleg félbe kell hagyni valamit, az sem baj :-)

Mi sokat sétáltunk, nézelődtünk, de bent maradtunk a belvárosban, nem volt idő nagy városnézésekre (lesz még rá alkalom a későbbiekben). Találkoztunk Lucáékkal is egy ebéd erejéig, akik szintén kutyával jöttek és most itt élnek Manilában, és sokat segítettek az utazásunk előkészületekor (köszönjük mégegyszer!).

Bent voltunk a Süniék helyi irodájában is, találkoztam a kollégákkal, kicsit láttam a napi munkamenet egy-egy részletét, és az az érzésem támadt, hogy itt senki nem arra játszik, hogy megszakadjon a munkában. Teljesen más a tempó, és nem tudnám azt mondani, hogy bármi jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak más, és az emberek is mások. De az biztos, hogy a dolgok ugyanúgy (na jó nem ugyanúgy) haladnak, az ügyek intéződnek, a város működik, de senkit nem láttam ezeken a dolgokon görcsölni vagy idegeskedni.

Később azért a munkához való hozzáállás több aspektusával is volt módom megismerkedni, erről még fogok mesélni részletesen :-)

A lényeg, hogy ez volt az első találkozásom a helyi viszonyokkal, és akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire más lesz ez „vidéken”! Éreztem, hogy akárhogy is, de Gensan-ban biztosan közelebb leszünk a természethez, a vízhez, az emberekhez, és ez így is lett.

Pénteken kora reggel indultunk tovább, mert minden reggel 7.00-kor megy le gép Gensan-ba, úgyhogy újra összepakoltunk, a Makesz ismét beszállt az utazóházikójába, és 5.00 után már a reptéren voltunk.

3 helyi légitársaság van, közülük a legnagyobb a Philippine Airlines

Nem tudom leírni, mennyire vártam, hogy meglássam a várost, és hogy meglássam a házunkat (nagyon nagy munkájába telt a Sünnek, hogy megtalálja)! Tudtam, hogy most már tényleg, valóságosan is itt vagyunk, hogy a dolgok haladnak, és hogy most oda megyünk, ahol évekig élni fogunk… olyan volt, mintha valami filmben lennénk…